ICT Európa Holding BLOG

2016.nov.28.
Írta: ict Szólj hozzá!

ÉRDEMES ÁTGONDOLNI A KISVÁLLALATI ADÓZÁSRA (KIVA) VALÓ ÁTTÉRÉST

kiva.jpegAnnak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, illetve, amelyik növekedésre fordítja a nyereségét, mindenképp érdemes átgondolni a kivára váltást. 

2017-től az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható a kiva, és a vállalkozás mindaddig a kisvállalati adó hatálya alatt maradhat, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a százat. A kivát azok a vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladja meg az ötszázmillió forintot. Az őszi adótörvény módosító javaslat szerint pedig 500 millió forintról 1 milliárd forintra emelik azt a bevételi értékhatárt, amelynek meghaladása esetén az adóalanyiság megszűnik. A kisvállalati adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap 16 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

Legkésőbb 2016. december 31-éig be kell jelentkezni a KIVA hatálya alá, aki 2017. január 1-jétől ezt az adózás módot kívánja alkalmazni.

KAPCSOLT VÁLLALKOZÁSOK IPARŰZÉSI ADÓJÁNAK ÖSSZESZÁMÍTÁSA

ipa.jpegA jelenleg hatályos szabályozás alapján amennyiben egy vállalkozás közvetített szolgáltatásainak értéke az eladott áruk beszerzési értékével („ELÁBÉ”) együtt eléri az árbevétel 50%-át, úgy az adó alapját közösen kell megállapítania azokkal a kapcsolt vállalkozásaival, amelyeknél ez az arány szintén meghaladja az 50%-ot.

A tervezett módosítás alapján csak azon kapcsolt társaságok esetén kellene az 50%-os arányt figyelni, illetve az adó alapját együttesen meghatározni, akik 2016. október 1-jét követően szétválással jöttek létre. A javaslat szerint a módosítás 2017. január 1-jétől lépne életbe, tehát először a 2017. adóévre (eltérő üzleti év esetében a 2017. évben kezdődő adóévre) vonatkozóan lehetne alkalmazni. A 2016. évben tehát még meg kell küzdeni a közös adóalap számítás problematikájával, először a december 20-ai feltöltési határidő, majd az éves bevallás benyújtása előtt.

Címkék: adó, könyvelés

9 SZÁZALÉKOS TÁRSASÁGI ADÓ 2017-BEN

tao.jpegJövőre egyszámjegyű, 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kis- és középvállalatokra és a nagyvállalatokra – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesten rendezett Regionális Digitális Konferencián.

A társasági adó jelenleg kétkulcsos: 500 millió forintos eredményig 10, felette 19 százalékos.

A társasági adókulcs egységes 9 százalékra csökkentése nyomán 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál, az adókulcs csökkentésével a legkedvezőbb adózási feltételeket nyújtaná Magyarország az Európai Unióban – mondta Varga Mihály.

Címkék: adó, könyvelés
süti beállítások módosítása