ICT Európa Holding BLOG

2017.okt.24.
Írta: jkict Szólj hozzá!

A végelszámolás, beolvadás és értékesítési folyamat összehasonlítása, költségei

A tájékoztató célja, hogy a döntéshozatalt segítse egy nem működő vállalkozásból való kiszállás megfelelő formájára vonatkozóan. A végelszámolást (A), a beolvadást (B), valamint a cég értékesítését (C) hasonlítjuk össze, bemutatva az egyes eljárások menetét, várható költségeit, valamint kiemelve előnyeit és hátrányait.

A) VÉGELSZÁMOLÁS

Ez a legbiztonságosabb eljárás, ebben az esetben a cég tartozás nélkül szűnik meg.

Abban az esetben, ha a cég nem fizetésképtelen és az adott cégformára vonatkozóan a jogszabály nem tartalmaz eltérő rendelkezést a cég legfőbb szervének döntése alapján a cég jogutód nélküli megszűnésére a végelszámolás szabályai szerint kerülhet sor.

A végelszámolás nem határozható el, ha a cég fizetésképtelen, illetve ha a cég kötelezettségei -akár tagi hitel állománya- meghaladják a vagyonának értékét. Ebben az esetben először rendezni kell a kötelezettségeket (pl. tagi hitel elengedése), és utána elindítható a végelszámolás.

Betéti társaságok esetén egyszerűsített végelszámolás is lehetséges.

A végelszámoló a végelszámolás során a cég vagyoni helyzetét felméri, követeléseit behajtja, tartozásait kiegyenlíti, jogait érvényesíti és kötelezettségeit teljesíti, vagyoni eszközeit pedig szükség esetén értékesíti. A hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a cég tagjai között pénzben vagy természetben felosztja és a cég működését megszünteti.

A Ptk. rendelkezései szerint a gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a megszűnő társaságot terhelő kötelezettségekért - a társaság nyilvántartásból való törlésétől számított ötéves jogvesztő határidőn belül - a társaság volt tagjai kötelesek helytállni.

A végelszámolás költségei:

  • A könyvelő díja a végelszámolás előtti időszakot záró beszámoló és adóbevallások, a vagyonmérleg tervezet, és végleges vagyonmérleg készítése valamint a teljes végelszámolást lezáró beszámoló elkészítéséért, továbbá az

Becsült könyvelő díjak:
Óradíjas szolgáltatás. Eddigi tapasztaltok szerint - rendezett kiindulási főkönyv esetén - várhatóan 250.000 – 400.000 Ft. ICT által könyvelt cég esetén jó becslés 1 havi átlagos könyvelési díj.

esetleges adóvizsgálatokon való részvételért (nem tartalmazza a végelszámolási időszak alatti folyamatos normál könyvelési díjat). -

  • A végelszámoló díja –amennyiben a végelszámoló díjazás fejében végzi tevékenységét- (végelszámoló lehet a cég ügyvezetője , akár díjazás nélkül is, ezért ezt javasoljuk).
  • Az ügyvédi költség az iratbenyújtásokért, konzultációért.

Becsült ügyvédi díjak:
Óradíjas szolgáltatás. Eddigi tapasztaltok szerint 200.000 – 250.000 Ft.

  • Az államnak fizetendő illetékek

Illetékek: 18.000 Ft.

A végelszámolás menete:

  • konzultáció a könyvelővel, hogy alkalmazható e végelszámolás (fizetőképes)
  • végelszámolás megindítása
  • ügyvéd segítségével taggyűlési határozat, közzétételek
  • tevékenységet záró bevallások és beszámoló készítése
  • végelszámoló kijelölése (a végelszámoló felelőssége, hogy a folyamatot végigvigye, tartozásokat rendezze, követeléseket behajtsa -
  • hitelezői igények kezelése, cég vagyonának kezelése, cég szerződéseinek rendezése
  • záró beszámoló és bevallások, vagyonfelosztás, cég törlése

Fontos megemlíteni, hogy az Art. 89.?§ (1) bekezdése alapján kötelező ellenőrzést lefolytatni a kockázatos adózónál, ha végelszámolását rendelték el. Az adózói minősítés bevezetésével tehát „megúszható” az adóvizsgálat. Az új gyakorlat szerint – kisebb és nem kockázatos cégeknél – a NAV nem fog adóvizsgálatot tartani.

Előnyök, hátrányok

 

Előnyök

Hátrányok

Biztonságos megoldás

Csak fizetőképes cég esetén lehetséges

A cég végleg megszűnik

Esetleges adóellenőrzés

Bt esetében viszonylag egyszerűbb ügymenet

Viszonylag költséges megoldás

 

Lassú ügymenet, részletes adminisztrációs teher

B) BEOLVADÁS

A beolvadás alapvetően egy időigényes és költséges folyamat a végelszámoláshoz hasonlóan, ugyanakkor ez utóbbi az átvevő cég számára is többlet adminisztrációs terhet okoz. Akkor javasoljuk, ha a megszüntetendő vállalkozásba jelentős vagyont halmoztak fel, melyet nem kívánnak kivonni, a vállalkozás megszüntetésének időpontjában.

Beolvadás során a beolvadó jogi személy megszűnik. Az átvevő továbbműködik. A beolvadó társaság vagyona, átszáll a korábban is létező átvevő társaságra.

A gazdasági társaságok átalakulása a tulajdonosok egy vagy két döntésével kerül elhatározásra. Az első döntés során a tulajdonosok az ügyvezetés előterjesztése alapján döntenek arról, hogy egyetértenek-e az átalakulás szándékával, illetve, hogy a társaság milyen más formába alakuljon át. A második döntéskor pedig véglegesen elhatározzák a már könyvvizsgált vagyonmérleg-tervezetek alapján az átalakulást. Amennyiben már az első döntéskor rendelkezésre állnak az auditált vagyonmérleg-tervezetek, a két döntés összevonható. Az átalakulással kapcsolatos döntést ezt követően a Cégközlönyben kétszer közzé kell tenni.

A beolvadás költségei:

Időben és költségben a végelszámoláshoz hasonló folyamat, ugyanakkor a befogadó céggel is foglalkozni kell (könyvelési és jogi többletmunkát jelent), emiatt mégis drágább.

  • A könyvelő díja a beolvadó cég esetében a beolvadás előtti időszakot záró beszámoló és adóbevallások valamint a vagyonmérleg tervezet, és a végleges vagyonmérleg készítéséért. A befogadó cég esetében vagyonmérleg tervezet, és végleges vagyonmérleg készítése szükséges. (nem tartalmazza a beolvadási időszak alatti folyamatos normál könyvelési díjat).

Becsült könyvelő díjak:
Óradíjas szolgáltatás. Eddigi tapasztaltok szerint - rendezett kiindulási főkönyv esetén - várhatóan 400.000 – 600.000 Ft. ICT által könyvelt cégek esetén jó becslés a cégenként 1 havi átlagos könyvelési díj.

  • Az ügyvédi költség az iratbenyújtásokért, konzultációért.

Becsült ügyvédi díjak:
Óradíjas szolgáltatás. Eddigi tapasztaltok várhatóan szerint 250.000 – 350.000 Ft.

  • Az államnak fizetendő illetékek

Illetékek: 53.000 Ft.

A beolvadás menete:

Az átalakulás során számos határidőre kell ügyelni, maga a folyamat fél évtől akár 1 évig is eltarthat:

kep1.png

Az átalakulás során megszűnő társaságnak a cégbírósági bejegyzés napjával, mint fordulónappal éves beszámolót kell készíteni, közzétenni és letétbe helyezni.

Abban az esetben javasoljuk a beolvadást a végelszámolással szemben, amennyiben a megszüntetendő cégben korábban felhalmozott eredményt vállalkozási céllal tovább használnák a tulajdonosok. Hiszen egy végelszámolás esetén a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon felosztásakor adózási pont keletkezik, a jegyzett tőkén felül árfolyamnyereség esetén, mely után 15 % SZJA és 14 % Eho terheli a vagyonszerzőket. Ugyanakkor amennyiben a beolvadás bizonyos törvényi előírásoknak megfelel, abban az esetben adó- és illetékmentesen átvihető a vagyon egy másik vállalkozásba. Amennyiben a megszüntetésre váró társaságban nincs felhalmozott vagyon a végelszámolás javasolható.

Előnyök, hátrányok

 

Előnyök

Hátrányok

Biztonságos megoldás

A legköltségesebb megoldás

A cég nem szűnik meg végleg – az előnyei továbbvihetők

Lassú ügymenet

Jelentős felhalmozott nyereség esetén nem szükséges osztalékként kivenni és leadózni, mint végelszámolás esetén – az átvevő cég felhasználhatja azt a működéséhez

A legnagyobb adminisztrációval járó megoldás, a befogadó cégnek is szükséges vagyonmérleget készítenie

Fizetésképtelen cég esetében is lehetséges a beolvadás – a tartozásokat a befogadó cég viseli tovább

 

 

C) ÉRTÉKESÍTÉS

Ez a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás. Az eladással a tulajdonos megúszhatja a cégmegszüntetéssel együtt járó hosszadalmas és költséges procedúrát.

Kockázatot jelenhet ugyanakkor a cégeladás, ha nem a megfelelő személy veszi meg a vállalkozást, és nem kívánatos ügyletekre használja korábbi vállalkozásunkat a jövőben.

Értékesítés esetén is keletkezhet adózási pont, amennyiben árfolyamnyereséget ér el a tulajdonos az ügyleten (névérték feletti összegen értékesíti az üzletrészét). Alapvetően a végelszámolás preferálható az értékesítéssel szemben, hiszen ott minden ügylet lezáródik, és a folyamat végén a cégbíróság törli az adott vállalkozást, így nem kell jövőbeli eseményektől tartani.

Az értékesítés költségei:

Az értékestés alapvetően költségmentes ügylet, az ügyvédi költséget jellemzően a vállalkozást megvásárló fél fizeti.

Becsült könyvelői díjak:
Óradíjas szolgáltatás, várhatóan 0 – 50.000 Ft.

Költséggel járhat a cég könyvelési információinak előkészítése (vevő igényétől függően, egyszerű főkönyvi kivonat, vagy akár teljes évközi zárás).

Az értékesítés menete:

Egy lépésben lezárható folyamat, a vevővel történő megegyezés után részesedés adásvételi szerződés készítése, mely alapján ügyvéd társasági szerződés módosítást készít.

Előnyök, hátrányok

 

Előnyök

Hátrányok

A legolcsóbb megoldás

A cég nem szűnik meg, de nincs ráhatásunk, hogy mit tesz a jövőben

A legegyszerűbb adminisztrációval

járó megoldás

Új céget alapítani nem drágább, mint céget venni, ezért nehéz vevőt találni

Néhány nap alatt lefolytatható eljárás

 

Miért érdemes az év végén adótanácsadó segítségét kérni?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal évkönyvéből néhány érdekes adatot az alábbi ábrán megjelenítettünk. Annak ellenére, hogy a társasági adó mértéke 10 % volt, a cégek átlagosan 6,9%-ot fizettek csak be az államkasszába. 
Hogyan lehetséges ez?
ado2.png

Itt a társasági adókalkuláció elkészítésének az időszaka!

A törvény több, mint 30 féle adókedvezményre biztosít lehetőséget, “a"-tól “zs”-pontig sorolja azokat.

Egy adókedvezményt egy példán keresztül korábban be is mutattunk: Eltörölték a KKV beruházási adókedvezmény felső határát 

Az adótanácsadó a könyvelést támogatva a legális adóoptimalizálási lehetőségekre, valamint az esetleges kockázatokra egyaránt fel tudja hívni a figyelmet.

Cégünk az éves adótanácsadói átvizsgálások során a vizsgált cégek 93 %-nál talált a társasági adóban optimalizálásra lehetőséget. A jövőre vonatkozóan megtakarított adó összege Ügyfelenként átlagosan évi 1 900 000 Forint volt.


Az adótanácsadó a társasági adón túl, többek között az iparűzési adó és a szociális hozzájárulási adók kedvezményeinek kihasználását is egyaránt ellenőrzi. 

 

 adooptimalizalas_1.png

Minden esetben érdemes adótanácsadóhoz fordulni, amennyiben a vállalkozás eredményes, van beruházása, hitele vagy jelentős a munkavállalói létszám.

A vizsgálat a főbb adónemek irányából tekinti át a cég könyvelését egy szabályozott és az évek alatt folyamatosan fejlesztett vizsgálati módszerünk alapján. Ennek eredményeként hatékonyan tudunk rámutatni az "Ne fizessen se több, se kevesebb adót, mint amit a legális kereteken belül szükséges" adókockázatokra és a ki nem használt adóoptimalizálási lehetőségekre.

Érdemes átgondolni a kisvállalati adózásra (KIVA) való áttérést

stock-image-66305975-s-2015_200.jpegAnnak a cégnek, amelynek a bérköltsége jellemzően meghaladja a nyereségét, illetve, amelyik növekedésre fordítja a nyereségét (nem vesz fel osztalékot hanem például beruház), mindenképp érdemes átgondolni a KIVA adónemre váltást.

2017-től az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható a KIVA, és a vállalkozás mindaddig a kisvállalati adó hatálya alatt maradhat, amíg a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a 100 főt. A KIVA adónemet azok a vállalkozások választhatják, amelyek előző évi bevétele, illetve a mérlegfőösszege nem haladta meg az 500 millió forintot.

A tavaly őszi adótörvény módosítás alapján 500 millió forintról 1 milliárd forintra emelik azt a bevételi értékhatárt, amelynek meghaladása esetén az adóalanyiság megszűnik.

A kisvállalati adó mértéke a törvény által meghatározott adóalap (legalább a személyi jellegű kifizetések) 14 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó (9 %), a szociális hozzájárulási adó (22 %) és a szakképzési hozzájárulás (1,5 %) bevallása és megfizetése alól.

A kisvállalati adó szerinti adóalanyiság a választás állami adóhatósághoz történő bejelentését követő hónap első napjával jön létre.

 Amennyiben felkeltettük érdeklődését, akkor keressen minket bizalommal! 

 

Adótanácsadóink vállalják cégére vontakozóan a KIVA és TAO adónemeket összehasonlító számítások elvégzését. Várható időráfordítás 4-6 adótanácsadói óra. Érdeklődés esetén forduljon hozzánk bizalommal!

 

 

 

 

Reklámadó törvény változásai


stock-image-66305975-s-2015_200.jpeg
Az adó alapja, mértéke az évközi módosítás nyomán a saját célú reklám közzététele nem adóköteles; a reklámközzétevők közül tehát csak azon adózókat terheli reklámadó-kötelezettség, amelyek a – Ratv.-ben meghatározott csatornákon – ellenszolgáltatás fejében tesznek közzé reklámot.

Az új szabályok szerinti adóalap után az adómérték 2017. július 1-jétől 7,5%; az adóköteles tevékenységből származó adóévi nettó árbevétel 100 millió forintot meg nem haladó része pedig mentes az adó alól. E mentesség nyomán elért adóelőny csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, amely tekintetében az uniós szabályozás által előírt korlátokra (ágazati korlátozások, maximálisan 200 ezer euró/3 pénzügyi év) is figyelemmel kell lenni.

Az új szabályok szerinti adóalap után az adómérték 2017. július 1-jétől 7,5%

A módosítás a korábbi szabályok szerinti, 2017. július 1-jét megelőző időszakra vonatkozó kötelezettségeket visszarendezi (adófolyószámlán túlfizetésként jelent meg az adózóknál a korábban befizetett reklámadók).

A reklám közzétételének megrendelőire vonatkozó adókötelezettség körében változás nem történt. Továbbra is a havi összesített, nyilatkozattal nem lefedett reklámköltés 2,5 millió forintot meghaladó részét kell a reklámadó alapjaként figyelembe venni, melyre 5 százalék adót kell fizetni.

Amennyiben az adózó kizárólag saját célú reklámot tesz közzé: egyéb teendői nincsenek; az új szabályok értelmében nem terheli reklámadó-kötelezettség.

Amennyiben az ellenszolgáltatás fejében reklám-közzétételt végző adózó eddig is a 100 millió forintos mentességi határ alatt maradt (emiatt bevallást sem kellett korábban beadnia), és ezután sem haladja meg az ebből származó adóévi nettó árbevétele a 100 millió forintot (feltételezve, hogy a de minimis szabályoknak megfelel), akkor nincs teendője.

 

Kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal!

Adóoptimalizálás új személygépkocsi beszerzése esetén

1. rész: Áfa 

 Sok partnerünknél merül fel kérdésként, hogy a vállalkozás által vásárolni kívánt új személygépjármű esetén milyen finanszírozási formák jöhetnek szóba, milyen adóelőnyök merülhetnek fel a különböző esetekben, egyáltalán melyik éri meg jobban, saját forrásból vásárolni, lízingelni, esetleg tartós bérleti szerződést kötni?!

 Cikkünk nem tartalmaz teljeskörű elemzést (pl. az egyes finanszírozási formák költségeivel kapcsolatban - kamat, egyebek -), inkább az egyes esetekben elérhető adóoptimalizálási lehetőségekre kívánjuk felhívni a figyelmet.

Fő szabály szerint adót nem lehet levonni a személygépjármű beszerzéskor és az üzemeletetés során felmerült költségek esetében.

Egy új személygépkocsi beszerzéssel kapcsolatban felmerülő legnagyobb adóterhet nyilvánvalóan az áfa jelenti, a maga 27 százalékos mértékével. Emiatt, amennyiben az adminisztrációs terhek vállalhatóak (útnyilvántartás, mely manapság megvalósulhat teljesen automatizált mobil alkalmazás segítségével is), érdemes megfontolni a nyílt végű lízing vagy az operatív lízing lehetőségét a készpénzes vásárlással illetve a zárt végű lízinggel szemben, melynek köszönhetően, legalább az igazolt céges használat arányában visszaigényelhetővé válik a személygépkocsit terhelő előzetesen felszámított áfa.

 

Saját forrás

Zárt

Nyílt

Tartós bérlet

 

Induló díj

az ÁFA nem igényelhető vissza, a teljes áfát induláskor meg kell finanszírozni

az ÁFA nem igényelhető vissza, a teljes áfát induláskor meg kell finanszírozni

az ÁFA visszaigényelhető az igazolt céges használat arányában

az ÁFA visszaigényelhető az igazolt céges használat arányában

 

Havi díj

nincs havi díj

a havi díjaknál nincs áfa tartalom

az ÁFA a futamidő elején került megfizetésre, mely nem igényelhető vissza

az ÁFA visszaigényelhető az igazolt céges használat arányában

az ÁFA visszaigényelhető az igazolt céges használat arányában

 Szerviz költség áfa

ÁFA visszaigényelhető az igazolt vállalkozási célú használattal arányosan, de legalább 50 %-ban

ÁFA visszaigényelhető az igazolt vállalkozási célú használattal arányosan, de legalább 50 %-ban

ÁFA visszaigényelhető az igazolt vállalkozási célú használattal arányosan, de legalább 50 %-ban

ÁFA visszaigényelhető az igazolt vállalkozási célú használattal arányosan, de legalább 50 %-ban

Üzemanyag költség

ÁFA levonással nem élhetünk

ÁFA levonással nem élhetünk

ÁFA levonással nem élhetünk

ÁFA levonással nem élhetünk

 

 Maradvány-érték

 

NINCS

 

A cég vásárláskor tulajdont szerez

 

NINCS

 

A futamidő végén a cég tulajdont szerez!

 

VAN

 

A megfizetést követően a cég tulajdont szerezhet!

a maradványérték után felszámított ÁFA már nem igényelhető vissza

 

MEGÁLLAPODÁS KÉRDÉSE


A bérleti időszak végén, de a cég nem szerezhet tulajdont!

a vállalkozásnál nem merülhet fel ÁFA tartalom.

 

2. rész: TAO

  1. KKV kamatkedvezmény

A KKV-k által fizetendő társasági adóból – annak 70 százalékáig – visszatartható a tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához pénzügyi intézménytől igénybe vett, és kizárólag e célra felhasznált hitelre (ideértve a felhasznált hitel visszafizetésére igazoltan felvett más hitel) az adóévben fizetett kamat.  Az egyéb törvényi feltételek tekintetében adótanácsadóval való konzultációt javaslunk.

A kamatkedvezmény esetén nem feltétel, hogy a finanszírozott gépjármű újnak minősüljön vásárláskor/szerződéskötéskor, a kedvezmény igénybe vehető használt autó beszerzésével kapcsolatban fizetett beruházási hitel kamata után is.

Nem feltétel továbbá, hogy a vállalkozási tevékenységet közvetlenül szolgálja a gépjármű, tehát egyéb járműnek minősülő személygépkocsik vonatkozásában is jogosult a vállalkozás érvényesíteni a kamatkedvezményt.

  1. KKV Beruházási kedvezmény

A magánszemély tulajdonú mikro- és kisvállalkozás az adózás előtti eredményét a társasági adóalap megállapításakor csökkentheti - többek között - a korábban még használatba nem vett, a műszaki járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értékével, az egyéb törvényi feltételek esetén (adótanácsadóval való konzultációt javaslunk).

A kedvezményt a beszerzett gépjárművek vonatkozásában akkor lehet érvényesíteni, amennyiben a tevékenység tárgyául szolgálnak (fuvarozó cég/taxi/autó bérbeadás), vagy a tevékenység folytatásához szorosan kapcsolódnak és rendszeresen használja azokat a vállalkozás, továbbá, ha a tevékenység a jármű használata nélkül szokásos módon nem folytatható (például a vevőkkel kötött szerződésben kiszállítás is szerepel, melyhez elengedhetetlen a jármű megléte vagy például könyvvizsgáló cégnél kizárólag kiküldetéshez használt jármű esetén).

  1. Költségelszámolás

Mikor csökkenti a társasági adót a gépjármű beszerzésével kapcsolatos kiadás?

 

Zárt

Nyílt

Tartós bérlet

 

Induló díj

Nem számolható el költségként egy összegben, az amortizáció során, arányosan kerül elszámolásra a költség

Nem számolható el költségként egy összegben, az amortizáció során, arányosan kerül elszámolásra a költség

Elszámolható költségként az induló díj a bérleti időszak alatt arányosan csökkenti az adóalapot.  

 Havidíj díj

a havi díj kamat tartama ráfordítás

a havi amortizáció is költségként jelenik meg (évente a beszerzési ár 20 százaléka)

az ÁFA a futamidő elején került megfizetésre, mely nem igényelhető vissza ,emiatt költségként csökkenti a Tao alapot

a havi díj kamat tartama ráfordítás

a havi amortizáció is költségként jelenik meg (évente a beszerzési ár 20 százaléka)

a havi díj magán célú használatra jutó vissza nem igényelhető áfa tartalma költségként csökkenti a Tao alapot

a teljes havi díj költség     

ebben az esetben nincs amortizációs költség

 

a havi díj magán célú használatra jutó vissza nem igényelhető áfa tartalma költségként csökkenti a Tao alapot

 

Nyilvántartás

 

A cég könyveiben szerepel és a cég amortizálja

 

A cég könyveiben szerepel és a cég amortizálja

 

Nem cég könyveiben szerepel és nem a cég amortizálja

 

ÖSSZEFOGLALÁS

Az áfa részleges visszaigénylésének lehetősége, a fizetett kamatok után járó adókedvezmény (akár kamatmentes hitel, megfelelő Tao fedezet esetén) azt eredményezi, hogy a jelenlegi adótörvények mellett érdemesebb lehet nyíltvégű lízingben megvenni a gépjárművet, mint saját forrásból. A felszabaduló pénzünket be is fektethetjük, amire kamatot kapunk, vagy a szabad tőke a cégben termelhet további hasznot.

A fenti cikk tájékoztatási céllal készült és nem minősül adótanácsadásnak. Új személygépkocsi beszerzés előtt javasoljuk adótanácsadóval felvenni a kapcsolatot, aki az adott vállalkozás és a körülmények teljeskörű ismeretében, azok elemzése után, még pontosabb információkkal szolgálhat a megtakarítási lehetőségekről, illetve az esetleges adókockázatokra fel tudja hívni a vállalkozás figyelmét.

Felmerül kérdések esetén, forduljon munkatársainkhoz bizalommal!

 

Tel: +36-1-33-44-279

E-mail: info@icteuropa.hu

www.icteuropa.hu

Amennyiben ITT megadja adatait, tanácsadó kollégánk felkeresi!

 

Költöztessük a céges adatainkat a felhőbe?

A felhőalapú informatikai rendszerek mellett nem mehetünk el szó nélkül, ez napjaink legerősebb informatikai trendje. Az alábbi a rövid cikkben összefoglaltunk pár érdekességet a témával kapcsolatban.

A virtualizáció mint a legújabb trend az informatika világában alapvetően több előnyével szolgálja hatékonyan a vállalatokat.

felho_megoldas.jpeg

  • KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG

A felhő alapú szoftverek mentesítik a vállalatokat az asztali szoftverek felügyeletéből, frissítéseiből és licence díjaiból fakadó költségektől, illetve a kompatibilitási gondjaik is megoldódnak. A felhőalapú informatika jelentős kiadástól kíméli meg a vállalatokat, mert a fizikai eszközökkel kapcsolatos kiadások és problémák minimalizálhatók. A nagyobb informatikai beruházások költségei nem egyszeri beruházásként, hanem havi részletekben jelentkeznek és az üzleti tevékenység és ebből következően a felhasználók számának bővülésével arányosan növekednek. A felhő alapú megoldások minden tevékenységi körrel rendelkező vállalat számára megoldásokat kínálhatnak, bővíthetőségüknek és testreszabhatóságuknak köszönhetően, így a felhasználóknak nem kell a felesleges funkciókért fizetni.

  •  BIZTONSÁG

 A felhőben tárolt adatok védelme magas szintű és az elérhető legjobb és olyan jellegű megoldásokkal védett, amiket csak a legnagyobb vállalatok engedhetnek meg maguknak. , További előnye a felhőben tárolt adatoknak, hogy nincsenek kitéve egyedi, fizikai káreseményeknek, mint például a vízkár vagy tűzkár. Az információ magas szintű védelmét a szolgáltatók professzionális szakértőkkel és üzemeltetési körülményekkel biztosítják partnereik számára. Ezzel szemben vállalatoknál működő, gyakran sérülékeny informatikai rendszerek nem központosítottak, kézi beavatkozást igényelnek, amik megemelik az emberi hiba lehetőségét és a rendszer veszélyeztetettségét, míg a felhő alapú megoldásoknál automatizált folyamatokkal találkozhatunk, és szigorú titkosítási módszerekkel.

  • GYORS ÁTÁLLÁS, BEVEZETÉS

A cégvezetők első gondolata a felhő alapú rendszerekkel kapcsolatban, hogy az átállás, bevezetés sok időt és energiát vesz igénybe. Tapasztalataink szerint egy jól megválasztott tanácsadó cég bevonásával ez csekély többlet energiát igényel. Szakértő kollégánk segít Önnek az igényeihez illő felhő alapú megoldás kiválasztásában, testre szabásában, meglévő adatai migrációjában az új rendszerbe. A legfontosabb talán, hogy munkatársai szakértőjévé váljanak, és kiismerjék a felhő alapú megoldás minden funkcióját, hisz egy új rendszert nem csak bevezetni kell, hanem fontos, hogy a vállalat mindennapi életébe, működésébe is beépüljön, szerves része legyen a napi munkavégzésnek. A maximális hatékonyság érdekében minden felhasználó oktatáson sajátíthatja el az új szoftverben rejlő lehetőségeket, így a teljes fejlesztés pozitív hatással lehet az üzletmenetére.

Amennyiben Ön is érdeklődik a felhő alapú informatika iránt, kérjen személyre szabott konzultációt a témában.

Hogyan védekezzünk a titkosító és zsaroló vírusok ellen?

Szeretnénk felhívni figyelmet, hogy az Interneten újabb titkosító – és zsaroló vírus terjed, Wannacry néven – sajnálatos módon nagyon hatékonyan. A vírus alapvetően email-ek útján terjed, így fokozott figyelmet kell fordítani minden ismeretlen feladótól származó levéllel kapcsolatban.

Az email-ekben található gyanúsnak tűnő linkeket és mellékleteket ne nyissák meg, hanem jelezzék a rendszergazdának, akik meg fogják vizsgálni az adott levelet.
 
Fontos tudni, hogy az ilyen vírussal fertőzött gépekről nem lehet adatot visszaállítani (csak mentésből) és mivel a gépek hálózatba vannak kötve, így a vírus mindenhová el fog terjedni az adott gépről, beleértve a szervereket is!
 
Amennyiben valakinél megjelenne a vírus, az első és legfontosabb teendője, hogy a hálózatról azonnal húzza le a gépet és jelentse be a fertőzést az üzemeltetőnek!

A szoftver gyártók a biztonsági frissítéseket a különböző verziójú szoftverekre folyamatosan adják ki, amelyek telepítését minden gépen a rendszergazda el tudja végezni. Ennek megtörténtéről érdemes a rendszergazdától visszaigazolást kérni.

Az érzékeny adatok védelme - folyamatos IT kihívások

Minden cégnél vannak érzékeny adatok. Ezek lehetnek árlisták, vevőlisták, melyeket a vállalkozás nem szeretné, ha a konkurenciához kerülnének. Bizonyos információk munkatársainkra tartoznak, bizonyos információk viszont nem.

Az esetek nagy részében belső adatlopás történik, hiszen elég egy elégedetlen alkalmazott, aki úgy gondolja, hogy bizonyos információk a jövőben számára hasznosak lehetnek, és ezen információkat kiírja CD-re, vagy kimenti egy saját meghajtóra vagy leküldi magának e-mail-ben.

Az e-mail-es forgalmat lehet figyelni, annak nyoma van. Be lehet állítani például, hogy bizonyos szóösszetétel esetén automatikusan kapjon a cégvezető másolatot a levélből, vagy akár a kiküldés előtt, jóváhagyásra a vezetőnek megküldésre kerüljön. Sőt arra is van lehetőség, hogy bizonyos alkalmazottaknál (általában az új kollégáknál szokták ezt alkalmazni) minden e-mail-ből kapjon a vezető egy másolatot.

Létezik fizikai védelem is. Amennyiben a kollégáknak a mindennapi munkájuk során nincs szükségük arra, hogy például pendrive-ot vagy külső winchestert használjanak, akkor az USB portok-at (kimeneteket) nagyon egyszerűen lehet korlátozni, vagy akár vezetői jelszóval védeni. Ugyan ez a helyzet a CD/DVD író használatával is.

Annak ellenére, hogy 100 %-s megoldás nincs az adatlopások ellen, a tapasztalatunk az, ha a munkatársak, látják, hogy egy átgondolt, biztonságos IT rendszere van a cégnek, akkor komoly rizikót vállal az a munkatárs, aki ilyen adatlopáson töri a fejét. Néhány fontos beállítással jelentősen csökkenteni lehet az adatlopások előfordulásának esélyét, és itt sem érdemes felesleges kockázatot vállalni a cégeknek, mikor van rá megoldás.

Az adatlopások megelőzésében is az ICT Európa Network IT tanácsadó munkatársaink szívesen állnak rendelkezésére! Forduljon hozzánk bizalommal!

Munkaerő mobilitást támogató kedvezmények összehasonlítása

 

szollosy_jeno_100.jpegI. MOBILITÁS CÉLÚ LAKHATÁSI TÁMOGATÁS, amikor a munkavállaló bérel ingatlant és azt a munkáltató lakhatási támogatással segíti. Maximálva van az adómentesen adható támogatás havi összege. Egy lakás tekintetében, csak egy munkavállalónak jár ez a támogatás.

II. MUNKÁSSZÁLLÓ, SZOLGÁLATI LAKÁS. A munkáltató tulajdonol, vagy bérel ingatlant. Ennél a megoldásnál nincs értékhatár, az ilyen jellegű nem pénzbeli hozzájárulás teljes költsége adómentes a feltételek teljesülése esetén, viszont ebben az esetben lakóhelyiségenként legalább egy munkavállalót szükséges elhelyezni, egy lakóhelyiséggel rendelkező önálló ingatlan (pl. garzonlakás) esetében a lakóhelyiségben legalább két munkavállalót.

 

I. eset, a mobilitási célú adómentes lakhatási támogatás részletesen.

A részletes előírásokat a Szja törvény 1. számú mellékletének 2.11 és 9.7. pontja tartalmazza.

Mekkora összeg adható adómentesen?

Adómentes a mobilitási célú támogatás havi értékéből:

  • a foglakoztatás első 24 hónapjában a minimálbér 40 százalékát, (51.060 Ft)
  • a foglakoztatás második 24 hónapjában a minimálbér 25 százalékát,
  • a foglakoztatás 24. hónapját követő 12 hónapban a minimálbér 15 százalékát

meg nem haladó támogatás.

A hatálybalépést megelőzően elkezdődött foglalkoztatás esetén a foglalkoztatás első hónapjának a 2017. év január hónapját kell tekinteni.

Kinek adható?

A munkáltató által nyújtott lakhatási támogatás abban az esetben tekinthető mobilitási célú lakhatási támogatásnak, ha a munkáltató azt olyan munkavállalónak nyújtja:

- akivel határozatlan időtartamra szóló és legalább heti 36 órás munkaviszonyt létesít,

- akinek az állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 60 km-re van egymástól,

- vagy a munkavégzés helye és az állandó lakóhelye közötti, naponta, tömegközlekedési eszközzel történő oda- és visszautazás ideje a 3 órát meghaladja,

- aki nem rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal 60 kilométeren belül vagy oda-vissza 3 órányi távolságra a munkahelyétől, illetve a megelőző 12 hónapban sem rendelkezett ilyen ingatlannal

Milyen ingatlanra?

- A cég tulajdonában lévő ingatlanban laknak a munkavállalók.

- A cég által bérelt ingatlanban laknak a munkavállalók.

- A dolgozó bérli a lakást, s bizonylattal igazolja havonta az általa kifizetett lakbért a munkáltatónál.

A munkáltatónak az adóévet követő év január 31-éig munkavállalónként adatot kell szolgáltatnia az adómentes támogatásban részesített magánszemélyek nevéről, adóazonosító jeléről, a munkavállaló által bérelt lakás címéről. 

Amennyiben munkavállaló által bérelt ugyanazon lakás tekintetében több magánszemély is jogosult adómentes lakhatási támogatás igénybevételére, azt közülük csak - a döntésük szerinti - egyikük veheti igénybe.

Társasági adó

A társasági adóalany munkáltatók csökkenthetik az adózás előtti eredményüket:

- a mobilitási támogatás címén kifizetett összeggel (de legfeljebb az adózás előtti nyereség összegével) [Tao tv. 7. § (1) bekezdés ka) pont]. 

 

II. eset, munkásszállás részletesen

A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:

a Szja törvény 1. számú mellékletének 8.6 pont f) bekezdés szerint

„a szolgálati lakásban, munkásszálláson történő elhelyezés; e rendelkezés alkalmazásában munkásszállás a kifizető tulajdonát képező vagy általa bérelt olyan szálláshely, amely egy lakóhelyiséggel rendelkező önálló ingatlan esetében a lakóhelyiségben egynél több, több lakóhelyiséggel rendelkező önálló ingatlan esetében pedig lakóhelyiségenként legalább egy, a kifizetővel munkaviszonyban lévő olyan magánszemély elhelyezésére szolgál, akinek nincs lakóhelye azon a településen, ahol a munkahelye van; nem munkásszállás az a szálláshely, ahol a kifizető olyan magánszemélyt, illetve ennek hozzátartozóját szállásolja el, akivel a társasági adóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozásnak minősülő esetekben meghatározott kapcsolat áll fenn”

Jól látható, hogy a mobilitási célú támogatáshoz hasonlóan itt is szükség van a munkaviszonyra, feltétel továbbá, hogy ne legyen a magánszemélynek lakóhelye az adott településen.

Eltérések az előbbi ponthoz képest:

- a munkáltató bérli a szállást, vagy a munkáltató birtokában kell hogy legyen.

- szobánként legalább egy munkavállalót kell elhelyezni a lakásban (garzonban kettőt).

- nincs értékhatár, és egy ingatlanban több munkavállalót is tudok adómentesen támogatni

Társasági adó

A társasági adóalany munkáltatók csökkenthetik az adózás előtti eredményüket:

- az adóévben elszámolt költséggel ráfordítás, de legfeljebb az adózás előtti nyereség összegével, a munkásszállás kialakítására (bekerülési érték, felújítás), fenntartására, üzemeltetésére tekintettel továbbá a munkásszállás céljára bérelt ingatlan bérleti díjaként elszámolt összeggel.

[Tao tv. 7. § (1) bekezdés kb) pont].

Kétszeres költség elszámolási lehetőség.

Itt az éves zárás időszaka! Miért érdemes ilyenkor külsős adótanácsadót bevonni?

tao.jpeg
Az éves adótanácsadói átvizsgálások legfőbb célja az adózási kockázatok, illetve a legális adóoptimalizálási lehetőségek feltárása. Az erre vonatkozó irányított vizsgálatok fókuszában általában a társasági adó áll, hiszen ott több, mint 30 féle adókedvezmény lehetőség elérhető (a törvény “a"-tól “zs”-pontig sorolja azokat).

Az is elmondható, hogy a könyvelésnek a május előtti zárásnál nem az adókedvezmények vizsgálata élvez prioritást, hanem az előző évi könyvelés lezárása.

Cégünk az éves adótanácsadói átvizsgálások során a vizsgált cégek 83 %-nál talált adóoptimalizálásra lehetőséget. A jövőre vonatkozóan megtakarított adó összege Ügyfelenként átlagosan évi 2 100 ezer Forint volt.

Az adótanácsadó az éves felülvizsgálat során nem csak a társasági adó tekintetében vizsgálja az adóoptimalizálási lehetőségeket, hanem az iparűzési, valamint a szociális hozzájárulási adók kedvezményeinek kihasználását is ellenőrzi.

Ide vonatkozó releváns, korábbi bejegyzésünk:

Eltörölték a KKV beruházási adókedvezmény felső határát